Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Művelődési Intézet a Széchenyi István Egyetemmel 2016. október 26-án. A Debreceni Egyetem után ez a második felsőoktatási intézmény, amellyel a Nemzeti Művelődési Intézet stratégiai megállapodást kötött. A megállapodás központi eleme a szakemberek utánpótlásának biztosításában való együttműködés, és ehhez kapcsolódóan a közösségszervező alapszak elindítása. Ezen túlmenően a közösségi művelődéssel összefüggő szakmai törekvések támogatását jelölte meg kiemelt területként a megállapodás: a szakmai gyakorlatok támogatásával, közös kutatások és projektek indításával.

A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara 1997 óta, immár 20. alkalommal rendezte meg az Apáczai-napokat 2016. október 26-án és 27-én. A kétnapos rendezvény témája idén a paradigmaváltás és a változás volt, az elhangzó plenáris előadások, szekció beszélgetések, poszterbemutatók is ehhez a tematikához kapcsolódtak a pedagógia, a pszichológia, a társadalomtudományok, illetve a humántudományok területeiről.

A konferencia első napján Dr. Komlósi László rektorhelyettes és Dr. Szabó Péter kari dékán ünnepélyes köszöntőit követően a szakmai munkát a plenáris előadások nyitották meg. Elhangzott Nemes Gáspár tudományos kutató (Universität Heidelberg) az iskolák komplex társadalom-szimulátor jellegét bemutató előadása, majd Dr. Juhász Erika, a Debreceni Egyetem tanszékvezető főiskolai docense, a Nemzeti Művelődési Intézet központvezetője „Paradigmaváltás a közművelődésben” című előadását hallgatták meg a konferencia résztvevői. Az előadás keretében a szakmatörténeti és szakemberképzés történeti visszapillantást követően napjaink közművelődési paradigmaváltásáról, és ebben a Nemzeti Művelődési Intézet főbb szerepéről esett szó.

A nyitó előadásokat követően együttműködési megállapodást írt alá a Széchenyi István Egyetem rektora, Dr. Földesi Péter és a Nemzeti Művelődési Intézet mb. főigazgatója, Kárpáti Árpád. Dr. Földesi Péter üdvözölte az együttműködés kereteit és elismerően nyilatkozott az partnerségi dokumentum által megjelölt stratégiai szempontokról és feladatokról. A megállapodás kitér a felsőfokú szakemberképzés szerepére, az ott elsajátítható tudásanyag és gyakorlati tevékenység folyamatos megújítására. Ezen a téren az együttműködő partnerek minimál-programnak elfogadták a közösségszervezés alapszak indításában való együttműködést. Aláírásukkal megerősítették, hogy változatos munkaformákban együttműködve kezdeményezéseket tesznek a kulturális jellegű képzések tartalmának, tananyagának megújítására. Kárpáti Árpád felszólalásában megerősítette, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet a jövőben is gyakorlati helyet és alkalmakat biztosít a Széchenyi István Egyetem hallgatói számára, őket jó gyakorlatokkal és példákkal ismerteti meg.

A szakmai esemény első napján ezt követően az „Az ember értéke” című Bálványos Huba emlékkiállítás megnyitására, a Apáczai-szobor koszorúzására, illetve fogadással egybekötött közös vacsorára került sor.

A konferencia második napja a résztvevő kutatók, szakemberek számára lehetőséget teremtett a tudományos értekezésre, illetve a poszterszekción történő bemutatkozásra. Ennek keretében több mint 120 előadásra került sor. A nap végén a szekcióülésekkel párhuzamosan a Magyar Pedagógiai Társaság is megtartotta emlékülését.