Népművelő - Közművelődési előadó - Művelődési és felnőttképzési menedzser - Művelődésszervező - Andragógia - Kulturális mediáció - Emberi erőforrás tanácsadó - Andragógus tanár - Játék- és szabadidőszervező tanár - Közösségi művelődés tanár - Közösségszervezés
Back to Top

Csoma Gyula 1932-
 
Csoma Gyula kepCsoma Gyula a hazai andragógia egyik központi alakja, aki tevékenyen részt vett hazánkban a felnőttoktatás elméleti megalapozásában, és annak fejlesztési koncepcióinak kidolgozásában. Az iskolarendszerű felnőttoktatás, a permanens tanulás, a felnőttek oktatásának metodikai és didaktikai kérdéseinek, a munka melletti tanulás zavarainak kutatója.
1932-ben született Gyulán. Apja az iskolarendszerű felnőttoktatás úttörő kutatója, tudósa. Tanulmányait az ELTE-n végezte, a Lenin Intézetben és az ELTE BTK-n szerzett filozófia-történelem szakos tanári oklevelet. Közben (1955–56) a Pécsi Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán tanársegéd, majd 1956-ban a gödöllői Agrártudományi Egyetem filozófiai tanszékének tanársegédje lett. A következő évtől Budapesten nevelőintézeti, majd gimnáziumi tanár, közben előadó a Művelődésügyi Minisztériumnál és a pszichológia-logika szak országos szakfelügyelője 1962-ig. Ettől az évtől az Országos Pedagógiai Intézet Felnőttoktatási Tanszékének főiskolai adjunktusa, majd docense, tanszékvezető főiskolai tanára, 1990-től a felnőttnevelési osztály vezetője. 1984-ben az Országos Pedagógiai Intézet általános képzési igazgatója és az intézet főigazgató helyettese 1990-ig. 1990-től az átszervezett, új nevén Országos Közoktatási Intézet általános főigazgató helyettese öt éven át. Az intézet felnőttoktatási műhelyének vezetője lett, majd 1999-től a felnőttoktatási iroda munkatársa. 34 éven keresztül volt a budapesti dolgozók általános iskolájának és gimnáziumának óraadó tanára. Tagja volt az MTA Pedagógiai Bizottságának, elnöke volt a Felnőttoktatási Munkabizottságnak, a Nemzeti Távoktatási Tanács Szakértő Kollégiumának és elnökségének. Szerkesztette az 1983–1987 között megjelenő Andragógia c. folyóiratot és a Felnőttképzés c. kiadványt is. Előadott a TIT ismeretterjesztő rendezvényein. Országos felnőttoktatási konferenciák résztvevője, ezekről könyvet is írt. Részt vett az UNESCO V. Nemzetközi Felnőttoktatási Konferenciájára készülő nemzeti jelentés elkészítésében. 1985-ben Kiss Árpád emlékérmet kapott.
Pályafutása során számos könyvvel, tanulmánnyal gazdagította a hazai andragógiát. Könyvei stílusa egyedi, sajátos, még a témában laikus olvasó számára is lebilincselő olvasmányok. Csoma Gyula életműve igen gazdag és értékes. Munkássága a hazai andragógia tudomány alapjainak szerves része, a tudomány fejlődésének mindenkor egyik katalizátora.
2012-ben a Durkó Mátyás Emlékérem díjazottja.

Durkó Mátyás 1926-2005
 
durkoÉletének hetvenkilencedik évében meghalt Durkó Mátyás nyugalmazott egyetemi tanár. Ő alapította és vezette a Kossuth
Lajosról elnevezett Debreceni Tudományegyetem egykori Felnőttnevelési és Közművelődési Tanszékét, és az 1968-ban megjelent Felnőttnevelés és népművelés című könyvével itthon ő rakta le az andragógiai diszciplína alapjait.
A magyar andragógiai tudományág ebből a könyvből „bújt elő”, akárha úgy, mint Dosztojevszkij szerint az orosz prózairodalom Gogol „köpönyegéből”.

Miután fiatal egyetemi tanársegédként a gyakorlatban megtapasztalta és felismerte – ezt Mayer Józseffel beszélgetve mondta el –, hogy a felnőtteket nem lehet megfelelő elméleti és gyakorlati ismeretek nélkül eredményesen tanítani, kutatási témát és hivatást váltott. „Átrágta” magát „a felnőttekkel való foglalkozás egész lélektanán, didaktikáján, metodikáján”, majd az egyetemen javaslatot tett a népművelési szak bevezetésére. Javaslatát 1956-ban fogadták el. Az év szeptemberében kezdte meg a debreceni egyetem a népművelők képzését úgy, hogy „nem volt sem tudomány, sem szakismeret, nem volt rendszere az egésznek”. Márpedig egyetemen csak úgy lehet képzést folytatni, hogy az tudományos színvonalú, tehát egyrészt ki kell dolgozni a megfelelő tudományos hátteret hozzá, másrészt pedig magának a képzésnek tudományosan kell folynia… „Aztán még tíz évet dolgoztam azért, hogy a Felnőttnevelés és népművelés című könyvem megjelenhessen…”

Ebben a könyvben foglalta össze és rendszerezte a felnőttnevelés elméletének alapjait, mindazt, amit akkor az alapokról a világon tudni lehetett, itthon pedig tudni kellett. És egyben mindazt, ami (a korszak hazai viszonyai között) bárkit meggyőzhetett a felnőttnevelési gyakorlat tudományos megalapozásának elkerülhetetlenségéről, valamint az erről szóló tudományág hazai művelésének szükségességéről. Minderre figyelve, könyvében a felnőttek tanítása – ahogy mondotta – „az embernevelés, a felnőttnevelés síkjába illesztve” jelent meg, de „rendkívül kiszélesedett, mert kiderült, hogy maga a felnőttnevelés annyira differenciált folyamat, hogy szinte minden tudománynak van olyan aspektusa, amelyikkel azt meg tudjuk közelíteni. Elsősorban a szociológia, amely akkor még nálunk szintén keletkező tudomány volt, másrészt a pszichológia, harmadrészt a pedagógia, továbbá a történeti, művelődés-történeti tudományterületek voltak azok, amelyek jó közelítési szempontokat és lehetőségeket tartalmaztak.” A könyv fő fejezetei: (1) a felnőttnevelés és a népművelés társadalmi szükségessége és feladatai; (2) a felnőttek nevelhetőségének problémája, tanításuk sajátosságai; (3) a nevelési folyamatban a felnőttek élettapasztalatára történő építés fontossága; (4) a felnőttnevelés és a népművelés tudományelméleti és rendszertani kérdései. Megjelenése után harminchét évvel is elmondhatjuk, hogy az andragógia alaptémái – bárha azóta részleteiket, problémáikat tekintve bővültek, differenciálódtak is – nem léptek ki ennek a négy fő fejezetnek a keretei közül.

Így kezdődött alkotómunkája, amely kitöltötte életét, s amelynek eredményeit végül 1998-ban két alapvető műben összegezte. Az egyik a Társadalom, felnőttnevelés, önnevelés, a másik a Társadalmi kihívások és a felnőttnevelés funkciói. A kezdetek és a két összegző mű között – még utánuk is – tanulmányok, könyvek sorával gazdagította az andragógiai szakirodalmat, egyrészt összhangban az andragógia világáramlataival, s „kanalizálva” is őket a hazai andragógiai gondolkodásba, másrészt önálló gondolkodási-kutatási eredményeket felmutatva.

Munkájának eredményei ma már az andragógiai tudományosság alapvonulatát alkotják, és új szempontokat adnak a neveléstudománynak. Azt hiszem, illendő felismernünk és elismernünk, hogy Durkó Mátyás a nevelés, az oktatás, a képzés ügyeire generálisan is rámutatott, s ekként a felnövekvő nemzedékek nevelése, oktatása, képzése számára is van újdonságot jelentő mondanivalója. Annál inkább, mert a legjellegzetesebb andragógiai problémákat is az egész életen át tartó, permanens tanulás nagy fesztávolságú gondolkodási ívébe illesztette. És annál inkább, mert ezzel együtt azt a diszciplináris rendszert, amelyben az andragógiát mint tudományt elhelyezte, illetve azt a funkcionális és intézményi rendszert, amelyben a felnőttnevelési, felnőttoktatási, felnőttképzési gyakorlat általa helyet kapott, az egész életen át tartó, permanens tanulás alkotórészeként mutatja be.

Amit – a nevelést óvatosan kerülgetve – a mai közhasználatban átfogóan leginkább felnőttoktatásként és felnőttképzésként értelmezünk és emlegetünk, az már a kezdetekkor s mindvégig Durkó műveiben következetesen felnőttnevelésként jelenik meg. Közrejátszhattak ebben a pedagógiai gondolkodás átvett értelmezési és szóhasználati tradíciói is, de látni való, hogy elsősorban a következetességre hivatkozhatunk: annak tudomásulvételére és kinyilvánítására, hogy minden felnőttoktatás, felnőttképzés valamiképpen személyiségalakító-szocializáló hatású: céltudatos beavatkozás a személyiség életébe, működésébe, áttételesen vagy közvetlenebbül, kisebb vagy nagyobb mértékben, gyengébben vagy erőteljesebben a személyiség egészére hatással van.

A durkói gondolkodásban a nevelés mellé, másik alapkategóriaként, a művelődés társult. Alkalmazása során a művelődés kezdetben megjelenik népművelésként is, aztán közművelődésként, valamint minden időben önművelésként. És összefonódik az egész életen át tartó, permanens tanulással. A durkói gondolkodás mindvégig, a nevelés-művelődés (avagy a művelődés-nevelés) egymástól elválaszthatatlan, kettős vonalán haladt. Így teremtett alkalmat arra, hogy a felnőttnevelés – felnőttoktatásként, illetve felnőttképzésként is – mint a kultúraközvetítés, illetve mint a kultúraelsajátítás csatornája jelenjék meg: mégpedig az egyetemes kultúra minél egyetemesebb, a teljes személyiségre ható közvetítő, illetve elsajátítási csatornájaként.

Mindehhez hozzátartozik a felnőttség autonómiája és szuverenitása, amely Durkó nevelés- és művelődéselméletében az önnevelés-önművelés által teljesedhet ki. Az önnevelés-önművelés nem a személyiség spontán formálódása, fejlődése, hanem céltudatos önfejlesztés.

Az eddigiek különös jelentőségre tettek szert a felnőttnevelés funkcióit kutató durkói gondolkodás folyamatában. Valóban folyamatot látunk: a téma egyre tökéletesedő és egyre szélesebb medrű, egyre több összefüggést magában foglaló, bővülő kifejtését. Durkó gondolkodásában a felnőttnevelés funkcióinak meghatározása a funkciók és a társadalmi kihívások párba állítását jelentette. Ismereteim szerint az andragógiai tudományosság nemzetközi irodalmában először (és mindmáig egyedülállóan) nála találjuk meg a felnőttnevelési funkciók teljes körű, rendszerezett elméleti feldolgozását. Ismét hangsúlyoznom kell: az egész életen át tartó, permanens tanulás jegyében. (Bizonyítékot szolgáltatva az andragógiai tudományosság – olykor kétségbe vont – hazai önállóságára és korszerűségére is.)

A durkói gondolatmenet egyik végpontja annak kifejtése, hogy a modern társadalom nem tehet eleget a rá zúduló kihívásoknak a felnőttnevelés közreműködése nélkül. Mi több: a társadalom megbénul, a változások eltorzulnak, netán zsákutcába kerülnek, vagy megállnak, ha a felnőttnevelési hozzájárulás csonka vagy kihasználatlan marad, illetve nem alkalmazkodik az új helyzetek új követelményeihez. Még többről is van szó. Arról, hogy a felnőttnevelés (mint funkcionális és intézményi rendszer) a társadalmi, gazdasági és kulturális átalakulás szerves része – mondhatom így is: a társadalmi, a gazdasági és a kulturális mozgásoknak –, vagyis nem „kívülről” rájuk ható tényező, hanem „bennük” működő alkotórész. Durkó a felnőttnevelés gazdasági beágyazottságának kiegyensúlyozott felfogásával szembesíti gondolkodásunkat, mert a szokványos megközelítésektől eltérően, nem rendeli alá a felnőttnevelést a gazdaságnak, hanem mindenütt, mindig megkerülhetetlen egymásra hatásukat bizonyítja. Kifejti, hogy a felnőttneveléssel szemben támasztható gazdasági igények felvetik a gazdasággal szemben támasztható felnőttnevelési igényeket is. Egészen odáig eljut, hogy a gazdaság minősége felnőttnevelési minőségként is értelmezhető, annak az alapvető hozzájárulásnak a minőségeként, amellyel a felnőttnevelés részt vesz a gazdaság létrehozásában. Mindazonáltal a felnőttnevelés – céljaival, funkcióival és a nekifeszülő gazdasági kihívásokkal együtt – kilép a gazdaság bűvköréből, anélkül, hogy a gazdaság szerepe kérdésessé válna. A felnőttnevelés általános emberi horizontot kap, amelybe beleillik a gazdaság is. És mert a felnőttnevelési minőség vitathatatlanul s lényegileg sokoldalú emberi minőség, a felnőttnevelésnek az embert sokkal teljesebben kell értelmeznie, mint ahogyan ezt a gazdaság a maga számára, a maga szájíze szerint megteszi. A felnőttnevelés az emberről szól, nem a gazdaságról, de az ember által, az ember érdekében a gazdaságról is…

Ebben a tömör nekrológban nem idézhetem fel teljes munkásságát. Azt mégis remélhetem, hogy az eddigiek legalább illusztrálják a tényt: Durkó Mátyás teljes elméleti andragógiai rendszert, pontosabban olyan elméleti alaprendszert alkotott, amelyre rá lehet építeni az andragógiai diszciplína ma még csupán bontakozó neveléstudományi rendszerét.

A tudós Durkó Mátyás munkássága túlterjed a rendszeralkotáson. Az andragógia sokféle részletproblémájának kidolgozása, megoldása tartozik még életművéhez. És a tudományszervezés is. 1976-ban az ő kezdeményezésére alakult meg a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógai Bizottságának Felnőttnevelési Albizottsága, amelynek két cikluson át az elnöke volt. Konferenciákat szervezett és konferenciákon képviselte választott tudományát. Nemzetközi kapcsolatokat épített. Felelősséget érezvén a magyar felnőttnevelés minden ügye iránt, tiszteletre méltó következetességgel, mindig világosan kifejtett tudományos alapokról kísérelte meg az aktuális hazai művelődés-, illetve oktatáspolitika befolyásolását. Egyetemi szinten szervezte, fejlesztette az elméleti és gyakorlati közművelődési szakemberképzést. És mindenekelőtt tanított…

El kell búcsúznunk Durkó Mátyástól. Életműve azonban velünk marad. Nélkülözhetetlen helye van, mindenkor nélkülözhetetlen helye lesz az andragógiai gondolkodásban.

Csoma Gyula

Olvass tovább: www.durkokonferencia.hu/durko-matyasrol

Harangi László 1929-2015
 
Harangi Laszlo kepHarangi László művelődéskutató, szociológus. Szakterületei a művelődésszociológia, a közművelődés helyzete, a felnőttoktatás, a japanisztika, a magyar-japán kulturális kapcsolatok története, és az összehasonlító andragógia.
1929. december 24-én született Miskolcon. 1953-ban az ELTE-BTK magyar-angol szakán végzett. A diploma megszerzése után többek között a Népművelési Intézet Népművelési Főosztályának előadója, majd az Intézet tudományos munkatársa. 1986-tól az Országos Közművelődési Központ Művelődéskutató Intézetének, 1992-től a Magyar Művelődési Intézetnek tudományos főmunkatársa. Az MTA Felnőttnevelési Albizottságának tagja és a Magyar Pedagógiai Társaság Felnőtt¬nevelési Szakosztályának elnöke idén tavaszig. A hazai és nemzetközi felnőttoktatási konferenciák rendszeres szervezője, előadója és résztvevője.
Munkássága kiemelkedő a felnőttoktatás területén, azon belül is a komparatív andragógiában. Tanulmányaiban, kutatásaiban foglalkozott a skandináv népfőiskolákkal, tanulmányozta a dán, finn, svéd, angol felnőttoktatást, és felnőttnevelési rendszert, Hollandia kulturális értékeit és modelljeit, a magyar-japán kulturális kapcsolatokat, a magyar és amerikai szabadidős intézményeket. Fontosak az egyesületekről írott tanulmányai. Kiemelten foglalkozott a televízió közművelődési szerepével. Könyvei, írásai közül jelentős az Andragógiai Értelmező Szótár, melyet Magyar Edittel közösen készített. Ez az első andragógiai tárgyú kézikönyv, „kislexikon”, amely nagy segítséget nyújt a tudományág fogalmainak tisztánlátásában és rendszerezésében. Az egyesületek kutatási témájában könyvet írt a nonformális oktatásról. Az elmúlt tíz évben vizsgálja a felnőttkori tanulás nemzetközi dokumentumait és elemzi a hazai helyzetet a megfogalmazódó igényekhez, elvárásokhoz képest. A magyar iskolarendszer egyik fő problémáját, adaptációs képességének gyengeségét abban látja, hogy az egyenlőtlenségek csökkentése helyett inkább konzerválja azokat.
1994-ben, 65 éves korában nyugdíjba vonult, ez alkalomból 1995-ben művelődéskutatói életútja elismeréseként a “Magyar Köztársaság Érdemérem Kiskereszt” kitüntetésben részesítették. 1998-ban a Magyar Művelődési Intézet mellett megalakult Felnőttoktatási Fórum titkára, majd az Országos Közoktatási Intézet Felnőttoktatási és Kisebbségi Központjának nemzetközi szakértője. A 2002-ben kiadott Felnőttoktatási és -képzési lexikon értelmi szerzője és egyik szerkesztője.
2003. augusztus 19-én Wlassics Gyula-díjat kapott.
2010-ben a Durkó Mátyás Emlékérem díjazottja.

Horváth Margit 1930-
 
Horvath Margit kep2Horváth Margit Szombathelyen született 1930. május 31-én. Alapfokú tanulmányait a Szent Imre herceg utcai Elemi Iskolában és az Állami Polgári Leányiskolában végezte, majd a Felsőkereskedelmi Leányiskolában folytatta tanulmányait középfokon. Pályafutása során 2 egyetemi végzettséget is szerzett, Pécsett a Pedagógiai Főiskolán biológia-földrajz szakos tanárként végzett, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán pedagógiát és pszichológiát hallgatott.
Tanári hivatását a Pécsi Pedagógiai Főiskola Pszichológia Tanszékén kezdte tanársegédként, majd Kőszegen és Szombathelyen oktatott. Tagja volt annak a tanári karnak is, mely 50 évvel ezelőtt megalapozta Szombathelyen a tanító, majd a tanárképzést. Az intézményben 1962-ben, az országban elsőként indították be a népművelés-könyvtár szakos képzést. Több mint 30 éven keresztül volt a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanára és főigazgató helyettese. Jelenleg nyugalmazott főiskolai tanárként tölti aktív nyugdíjas éveit.
Elévülhetetlen érdemei vannak a népművelő-tanárképzés megszervezésében, tananyagainak kidolgozásában. Kérdőíveket szerkesztett, figyelemmel kísérte a tanítványok szakmai sikereit, kudarcát. Elemzett, kutatott, tanulmányt készített, összegzett, egy új értelmiségi hivatás szakmai és társadalmi elismertetése érdekében. A magyar felnőttképzés, andragógia szakavatott egyéniségévé vált. Szoros együttműködést alakított ki a népművelő képzés egyetemi bázisaival. A város közművelődésében aktív szerepet vállalt, különféle szakterületeken erősítette a közművelődés szakmai presztízsét. A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület tagjaként megyeszerte tartott pedagógiai és pszichológiai előadásokat. Tagságai között kiemelkedő még, hogy az MTA Andragógiai Albizottságának és a TIT Országos Etikai Bizottságának tagja, továbbá a Vasi Szemle és a Népművelés c. folyóirat szerkesztői bizottsági tagja is volt. Számos tanulmánya jelent meg országszerte szakmai kiadványokban és könyvekben, továbbá szerkesztői tevékenységgel is hozzájárult a szakma tudásbázisának bővítéséhez. Publikációinak, önálló tanulmányainak száma eléri a hetvenet.
Eddigi kitüntetései: az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, Munka Érdemrend Ezüst és Arany fokozatai, Novák József-díj, Szombathely Kultúrájáért Életmű-díj.
2014-ben a Durkó Mátyás Emlékérem díjazottja. Közös kötete Durkó Mátyással és Maróti Andorral az 1981-es „A közművelődési szakemberképzés tartalmi továbbfejlesztése” című munka, amelyet a szakemberképzés továbbfejlesztéséről készítettek. Pozitív viszonyulását Mátyáshoz jól mutatja „Durkó Mátyás műhelyében” című cikke is, amelyet 1990-ben írt és jelentetett meg, és a 2012. évi Durkó Konferencia tanulmányait tartalmazó „Tanulás és művelődés” tanulmánykötetben a szerkesztők újra közzéadták.

Idei Miklós 1942–2001
 
Idei MiklósIdei Miklós az Apáczai Csere János Kar tanszékvezető főiskolai docense volt egy évtizeden át. Pályáját az ELTE BTK történelem-népművelés szakos tanári diploma megszerzése után a Győr megyei Téten kezdte. Művelődési ház igazgató és könyvtárvezető volt 1965 és 1974 között. 1975-ben került a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolára, mint tanársegéd. Később adjunktus, majd 1986-tól főiskolai docens lett. Doktori fokozatot 1985-ben szerzett.

1991-től haláláig vezette a Társadalomismereti és Közművelődési Tanszéket, s oktatta a Művelődéstörténet tantárgyat. A művelődésszervező szak létrehozásában és elindításában kezdeményező és szervező volt.
Jelentős közéleti szerepet töltött be a város és az akkori főiskolai kar életében. Az MTA VEAB Magyarságkutatási Munkabizottság titkára, több országos és helyi egyesület tagja, a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének nyolc éven át alelnöke. 1994-1998 között önkormányzati képviselő, az oktatási, kulturális és sportbizottság alelnöke, a kulturális albizottság vezetője volt.

Az 1980-as évek közepétől más anyaországi kutatókkal együtt kezdeményezte a szlovákiai magyarok kultúrájának kutatását. Ebből az alázattal végzett szolgálatból nőtt ki a karunkon hosszú évekig működő magyarságkutató műhely. Közreműködésével nyitotta meg a főiskola a dunaszerdahelyi, majd a rév-komáromi városi egyetemen belüli konzultációs központot a határon túli tanítók magyar nyelvű képzésére. Tanított, szervezett, ha kellett mentorként állt a szlovákiai magyar hallgatók mellett tragikus haláláig. Publikációi elsősorban a határon túl élő magyarság (Burgenland, Csallóköz) története és jelen kultúrája, művelődéstörténete, egyesülettörténete témakörökben jelentek meg.

Maróti Andor 1927-
 
Maroti Andor kepMaróti Andor 1927-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a ciszterci rend budai Szent Imre Gimnáziumban végezte. Egyetemi tanulmányokat az ELTE Bölcsészettudományi Karán folytatott 1950 és 1954 között, eleinte magyar-történelem, majd később magyar-újságíró szakon. 1954 és 1956 között a Magyar Nemzet című napilap kulturális rovatának volt belső munkatársa. 1957 és 1961 között a Művelődésügyi Minisztérium Közművelődési Főosztályán dolgozott főelőadói beosztásban. 1961 és 1995 között az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanított, kezdetben tanársegédi, majd 1964-től adjunktusi, 1976-tól docensi fokozatban. 1970 és 1983 között a Népművelési (Közművelődési) Tanszéki Szakcsoportot vezette. 1995-ben nyugdíjazták. Egyetemi oktató munkája mellett külső előadóként tanított az ELTE Népművelés/Művelődésszervezés Tanszékén, az egri, a szombathelyi, s a budapesti Tanárképző Főiskolán, valamint a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Budapestre kihelyezett levelező tagozatán. A közművelődési a szakemberképzés BTK-n történt megszűntetése után több kollégájával együtt az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán folytatta oktató- és kutatómunkáját. Szaktárgyai: A közművelődés elméleti alapjai, A felnőttoktatás (andragógia) elmélete és módszertana, Művelődésfilozófia voltak. Publikációi főleg az andragógia tárgyköréhez kapcsolódnak. Tudományos fokozatot 1977-ben szerezett A kultúra fogalmának fejlődése című disszertációjával, és ezzel elnyerte a filozófiai tudományok kandidátusa címet. A 80-as években tagja volt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos elnökségének, jelenleg tagja az MTA Felnőttnevelési Albizottságának és vezetőségi tagja a Nyitott Képzések Egyesületének. A 90-es évek első felében tagja volt a Felnőttoktatás Nemzetközi Tanácsa kiadásában megjelenő Convergence című kanadai folyóirat szerkesztőbizottságának. 1995 óta rendszeresen részt vesz a Közép-európai Országok Felnőttoktatás-történeti Szimpóziumán, és ott előadásokat is tart. 1998-ban bekapcsolódott az Összehasonlító Felnőttoktatás Nemzetközi Társaság munkájába, s a Szlovéniában tartott konferenciáján előadást tartott, a felvilágosodás és a posztmodern ideológia összehasonlításáról.
2006-ban a Durkó Mátyás Emlékérem első díjazottja.
2012-ben az ELTE Élethosszig Tartó Művelődésért Alapítvány első díjazottja.
Fontosabb munkái:
» Bevezetés a népművelési ismeretekbe (1962)
» Népműveléselmélet (Durkó Mátyással, 1965, 1985)
» Szöveggyűjtemény a népműveléselmélet tanulmányozásához (válogatta, 1968, 1986)
» A kultúra fogalmának fejlődéstörténete (1975)
» Forrásmunkák a kultúra elméletéből (válogatta, 1975)
» Módszertan a felnőttek képzéséhez és tájékoztatásához (1980)
» Andragógiai szöveggyűjtemény I.-II. (válogatta, 1983-1997)
» Tanulmányok a művelődésről (1984)
» Mi a távoktatás? (1992)
» A fordulat esélye a felnőttek tanulásában és művelődésében (1992)
» A funkcionális analfabetizmustól a távoktatásig I.-II. (válogatta, 1992)
» A művelődéselmélet alapjai (1994)
» A kulturális antropológia és az emberkép (1995)
» Sok szemmel a felnőttoktatásról 1997 (1998)
» A magyar felnőttoktatás története (1998)
» Sok szemszögből a kultúráról. Irányzatok a kultúra elméletében és filozófiájában (2005)
» Tanulmányok és előadások a felnőttek képzéséről (2005)
» Gondolatok a kultúráról, a műveltségről és a közművelődésről (2007)
» Ismeretszerzés vagy műveltségfejlesztés (2007)
» Felnőttképzés a posztmodern társadalomban (2008)
» Elbeszélések a magyar felnőttoktatás legutóbbi fél évszázadáról (2008)
» Nemzetközi összehasonlító felnőttoktatás (2010)

Rubovszky Kálmán 1942-2011
 
rubovszkyRubovszky Kálmán (Kisvárda, 1942. július 26. – Debrecen, 2011. június 8.) magyar andragógus, filmesztéta, tanszékvezető egyetemi docens, a hazai kulturális menedzserképzés megteremtője.
A kisvárdai Bessenyei Gimnáziumban érettségizett. 1961-ben felvették a KLTE magyar-történelem-népművelés szakára, ahol 1966-ban szerzett diplomát. 1966-1972-ig a budapesti Fővárosi Moziüzemi Vállalat (FŐMO) filmreferense. 1972-től a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Felnőttnevelési és Közművelődési Tanszékének munkatársa, 1992-től tanszékvezetője.

Az 1970-es évektől kezdődően filmesztétikával foglalkozott, melynek keretében irodalmi művek filmadaptációjának kérdéseit vizsgálta. Az 1980-as években a képregénykutatás és a kommunikációelmélet felé fordult, melyeknek neves hazai képviselője lett. Az 1990-es években az ifjúsági irodalom kutatásába is bekapcsolódott, megtartva a korábbi kutatási irányokat. Iskolateremtő tevékenysége is ebben az időszakban teljesedik ki. Érdeklődésének középpontja mindvégig a jel szerepe a huszadik századi közlési rendszerekben, mely munkásságát meghatározó módon végigkíséri. A határtudományok, a klasszikus irodalom területeiből kifejlődő, a hagyományos felosztásba nehezen besorolható, a technikai vívmányok nyomán létrejövő új jelenségek foglalkoztatták.

Az 1990-es évek elején a rendszerváltás nyomán megváltozó társadalmi igényeknek megfelelően megreformálja a népművelő-képzést és létrehozza a szabad piacgazdaság keretrendszeréhez jobban alkalmazkodó kulturális menedzser-képzést. A reform alapja a City University London Cultural Policy & Management programja, melynek nyomán a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen művelődési- és felnőttképzési menedzser szak néven létrejön Magyarországon az első nyugat-európai mintájú, a kulturális élet szervezésével foglalkozó szakemberképzés. Ez mintául szolgált a később Pécsett és Budapesten létrejövő, hasonló jellegű képzések elindításához.

Rubovszky Bálint