Népművelő - Közművelődési előadó - Művelődési és felnőttképzési menedzser - Művelődésszervező - Andragógia - Kulturális mediáció - Emberi erőforrás tanácsadó - Andragógus tanár - Játék- és szabadidőszervező tanár - Közösségi művelődés tanár - Közösségszervezés
Back to Top

A Debreceni Egyetemen 2001 tavasza óta létezik tehetséggondozó program DETEP – a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja néven. A program megkapta 2014-ben a Mentor Oscar-díjat.

A DETEP kiemelt célja a legkiválóbb hallgatók intenzív egyéni fejlesztése a gazdagítás és a gyorsítás eszközeivel, különös figyelemmel arra tényre, hogy a kimagasló teljesítmény eléréséhez a belső kognitív és motivációs tényezők mellett a folyamatosan stimuláló tanulási környezet is elengedhetetlenül szükséges. A hallgatók munkáját tutorok irányítják: témavezetés, kutató munkára ösztönzés, külső szakmai kapcsolatok kialakítása, publikációs lehetőségek biztosítása, pályázatokon való részvétel ösztönzése, intézeti/tanszéki kutatómunkába történő bevonás. A szakmai szocializációt az intézetek/tanszékek biztosítják. A programban résztvevők bel- és külföldi tanulmányútjait a az intézetek/tanszékek, illetve a BTK támogatja. A BTK ösztöndíj kiegészítésben is részesíti a programban tevékenységüket kifejtő hallgatókat.

A Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma interdiszciplináris felsőoktatási központ, amely az egyetem legtehetségesebb, legkiválóbb eredményű és mély általános érdeklődésű hallgatóit kívánja felkészíteni az eredményes oktatói és tudományos kutatómunkára. Vagyis: széles érdeklődési körű, nagy teherbíró képességgel rendelkező embereket tömörítő közösség, amelynek révén ők együtt többre képesek, mint külön-külön.

Az Andragógia Tanszéknek önálló TDK Szakmai Műhelye működik.

A Nemzeti Tehetség Program felsőoktatási pályázatai keretében folyamatosan vannak tehetséggondozó műhelymunkáink, táboraink és támogatjuk a hallgatóink konferencia részvételét.

Somos Lajos Tudományos Diákkör Tehetséggondozó Műhely

A Somos Lajos Tudományos Diákkör Tehetséggondozó Műhelye a Neveléstudományi Tanszéken működő Somos Lajos Tudományos Diákkör és az Andragógiai és Közművelődési Tanszék műhelyének szakmai egyesülésével alakult. A Műhely tehetséggondozó tevékenysége elsősorban a tudományos tehetség területén foglalkozik tehetségígéretekkel, akiknek a jellemzője a magas szintű elvont gondolkodás, a fejlett anyanyelvi képesség, és a hatékony információ feldolgozás. A műhely programja azoknak a hallgatóknak szól, akiket a nevelés, a művelődés, a felnőttképzés problémái foglalkoztatnak, és többek között a nevelésszociológia, a neveléstörténet, a művelődésszociológia, a művelődéstörténet, a közművelődés és a felnőttképzés aktuális kérdései iránt érdeklődnek. A műhely többek között a tanszéki honlapokon is biztosít publikálási felületet a programban résztvevőknek, és ösztöndíjjal ismeri el, illetve motiválja a hallgatókat a tudományos kutatásokban.

Ízelítő a kutatásokból:
» Lokális közösségek – közösségi aktivitás
» Az információs társadalom és a helyi közösség – A közösségfejlesztés lehetőségei Lakon a fiatal és a felnőtt lakosság körében
» A Mezőkövesdi Római Katolikus Elemi Népiskola a XX. század első felében
» A fiatalok kultúrafogyasztása és szabadidő-eltöltési szokásai Nógrád megyében
» Mélyszegénységben élő családok reintegrációja civil támogatással
» Mondjam vagy üzenjem? – A Facebook jelenség elemzése fiatal felnőttek körében
» A fiatalok szabadidő eltöltési szokásainak elemzése a plázakultúra tükrében
» Karrier és/vagy gyermekvállalás – Fiatal felnőttek családalapításhoz és karrierépítéshez való viszonyának elemzése

Intézményünkben több éve működik a Kepes György Szakkollégium. A szakkollégiumban a hallgatók a szaktanszékkel és a tutorral egyeztetett egyéni kutatási terv alapján végzik kutatómunkájukat, és vállalják, hogy kutatási témájukból TDK versenydolgozatot készítenek, amellyel részt vesznek az intézményi, illetve az országos TDK konferencián, illetve a kollégium által szervezett tudományos szakmai programokon. Az Andragógiai és Közművelődési Tanszék több hallgatója a szakkollégium keretében jelenleg is dolgozik egy-egy tudományos pályamunkán.
Hallgatóink körében kialakítottuk a mentorálás rendszerét, amely kiterjed a tehetséggondozáson túl a lemaradók és a fogyatékossággal élők támogatására is. Ezen hallgatói csoportok munkáját mentortanárok segítik.

Fontos feladatnak tartjuk, hogy a továbbiakban is biztosítsuk a kiemelkedő képességű hallgatóink számára a nemzetközi mobilitást, európai felsőoktatási intézményekben való tanulást.

Az intézmény számos nemzetközi kapcsolattal rendelkezik, mely lehetővé teszi a külföldi tanulmányutakon, konferenciákon való észvételt, illetve a hallgatók cseréjét, tanulmányútjait.

BARSI ERNŐ SZAKKOLLÉGIUM
Az egyetem Barsi Ernő Szakkollégiuma honismereti, gyógypedagógiai, környezet- és egészségvédelmi szakosztállyokkal működik. A Szakkollégium célja a környezeti és társadalmi problémákra érzékeny hallgatók összefogása, szakmailag is igényes értelmiség kinevelése, olyan közösség létrehozása és fenntartása, amely tagjait az önképzés, az intellektuális nyitottság és az értelmiségi értékeken alapuló cselekvés felé irányítja, illetve kiemelt feladatának tekinti a társadalmi felelősségvállalás eszményének közvetítését.

Ha:
» gyakorlatiasabb tudásra vágysz,
» szereted a kihívásokat és a jó társaságot,
» kapcsolatot építenél szakmabeli emberekkel
» részt vennél kirándulásainkon szűkebb és tágabb hazánkban,
» részt vennél a szakkollégistáknak kiírt kurzusokon
Jelentkezz a Barsi Ernő Szakkollégiumba!

ÖNKÉPZÉS + HAGYOMÁNY + GYAKORLAT
A Szakkollégium olyan programokat működtet, amelyek hiányoznak az egyetemi oktatás kínálatából. A hallgatók egyéni kutatómunkájának támogatásán túl társadalmi és közösségi kérdésekkel foglalkozó kurzusokat, előadássorozatokat, néprajzi jellegű, kutató terepgyakorlatokat, kirándulásokat szervez.
 
“A szeretet sugározzon mindenüvé. Mert szeretet nélkül nem lehet sem muzsikálni, sem tanítani, sem írni. Szeresse mindenki az övéit, saját népét és értékeit, hogy a másokét is szeretni tudja.” (Dr. Barsi Ernő a Rábaköz és a Bükkalja néprajzkutatója, zenetanár, ref. lelkész, a Kar legendás oktatója)

Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar Művészeti Szakkollégium
 
Hivatalosan 2012. január elseje óta létezik karunkon az Apáczai Művészeti Szakkollégium, mely a kar hallgatóinak szellemi és közösségi, kritikai és értékközvetítő műhelyeként működik. A Szakkollégium magas színvonalú szakmai képzést folytató, közösségformáló, autonóm szervezet, melynek célja a művészetekben (vizuális művészetek, zeneművészet, irodalom) jártas szakemberek képzése. E szakkollégium célja megalakulása pillanatától kezdve egy olyan közösség létrehozása és fenntartása, mely tagjait a folyamatos önképzés, az intellektuális nyitottság, a kritikai gondolkodás felé orientálja. A szakkollégium irodalmi, képzőművészeti és zenei csoportokkal működik, ahol a fiatalok különböző alkotótevékenységek során próbálhatják ki a tehetségüket. Tag lehet az Apáczai Kar bármely, a művészetek iránt fogékony hallgatója. Az Apáczai Szakkollégium 2016/2017-es munkatervében – hallgatóinak szakmai fejlődését elősegítő tevékenységekre koncentrálva –, szakszemináriumok, társadalmi problémákra érzékeny, szakmai attitűdök kibontakozását segítő elméleti kurzusok, valamint egy nyilvános gazdasági, tudományos vitaest szerepel. A kultúraközvetítés egyik legfontosabb eszköze mára az interaktivitás lett, a különböző webes felületeken közölt vizuális információk átadásával – e tematika előkészítésében is közvetlen szerepet kapnak a szakkollégium kurzusai. A társadalmi sokszínűség művészi visszatükrözése iránti nyitottság erősítése kiemelt cél – ennek jegyében terveztük meg a közösségi tevékenységet is, mely a szórakozás mellett, a színházlátogatásokon keresztül esztétikai vitákat képes generálni a hallgatók között. A felmerülő kérdések később lehetőséget adnak, hogy későbbi tanulmányaik alatt a hallgatók közelebb érezzék magukhoz a kortárs elméletek problematikáját, oktató/szervező tevékenységük során pedig magabiztosan és nyitottan tervezzék meg azokat a művészi foglalkozásokat és a művészeti intézmények látogatását, melyek minden pedagógiai munka elengedhetetlen részét képezik az esztétikai nevelés érdekében. A szakkollégiumban festőművészek, egy szobrászművész, zeneművészek és bölcsészek segítik a hallgatók munkáját.
 
A Széchenyi István Egyetemen közös koordináció alá tartozik a különböző karok művészeti- és tudományos tevékenységének összefogása, a Tudományos és Művészeti Diákkör (TMDK) szakmai tevékenységén keresztül. Karunkon a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Tanszék adjunktusa, dr. Horváth Nóra az Apáczai Szakkollégium koordinátora, és egyben a kari TDT-elnök is. Dr. Horváth Nóra filozófus, akinek kiemelt kutatási területe a pragmatista filozófia és pragmatista esztétika. Kritikáiban és esszéiben rendszeresen foglalkozik hazai- és külföldi intézmények (múzeumok, galériák, művészeti alapítványok) rendezvényeivel. Évek óta részt vesz a Practical Philosophy Forum Berlin programjain, melynek kiemelt célja – konferenciák és a közösségi médiában leadható filmek készítésével – egy, a filozófiai gondolkodás, és tágabb értelemben a kultúra iránt elkötelezett közösség létrehozása. A közösségben a szakmai oldalt lengyel, amerikai és olasz egyetemek oktatói (filozófusok és esztéták) képezik (Opole Egyetem, Lengyelország; Rockford University, USA; Vanderbilt University, USA; University Tor Vergata, Rome, Olaszország;).
 
A tanszék által gondozott szakokról számos hallgató vett részt az elmúlt évek kari TDK-konferenciáin és a konferenciákat elkészítő kurzusokon is. A szakkollégium jó kapcsolatokat ápol Győr kulturális folyóiratával, a Műhellyel, és vendégül látja más egyetemek kutatóit is, a közös programok keretében (PPKE, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, ELTE Konfuciusz Intézet).