Népművelő - Közművelődési előadó - Művelődési és felnőttképzési menedzser - Művelődésszervező - Andragógia - Kulturális mediáció - Emberi erőforrás tanácsadó - Andragógus tanár - Játék- és szabadidőszervező tanár - Közösségi művelődés tanár - Közösségszervezés
Back to Top

Egyetemi szinten 1992-től a művelődési (és felnőttképzési) menedzser főszakos képzés jelent meg, és ez önálló szakként is választható volt, bár a hallgatók egy része szakpárként választotta. Az egyetemi 5 éves művelődési (és felnőttképzési) menedzser szak indítási jogát a számos intézményből csak Debrecen és Pécs tudta magáénak, mert időközben az ELTE-n 1995-től megszűnt a képzés (később két karon is indult főiskolai szinten: ELTE PPK és ELTE TÓFK, ma csak az ELTE PPK keretében).

A képzés fénypontjaként értékeljük ezt a képzés tartalmával és elnevezésével egyaránt: tartalmazta a művelődés és a felnőttkori tanulás szervezését egyaránt, így a felnőttképzés is lényegi hangsúlyt kapott, és a kor kihívásaihoz igazodva az asszisztensi jellegű szervező elnevezés helyett a vezetői szintű menedzser elnevezés került a nevébe, és tartalmában is hangsúlyosan megjelentek szervezetirányítási, vezetési ismeretek. (Ezek bár mind a mai napig megmaradtak, de a menedzser elnevezést diplomát adó szakjuk nevében csak ekkor kapták a művelődés és felnőttképzés szervezésével foglalkozó szakemberek.)

Az utolsó évfolyam 2001-ben indulhatott, mivel 2002-től a főiskolai szintű képzéshez hasonlóan művelődésszervező képzésre módosították az egyetemi szintű szakot is, és ez a szak már csak szakpárban volt teljesíthető (lásd: Művelődésszervező szak).

(Juhász Erika (2016): A felnőttek képzése és művelődése egykor és ma Magyarországon)