Népművelő - Közművelődési előadó - Művelődési és felnőttképzési menedzser - Művelődésszervező - Andragógia - Kulturális mediáció - Emberi erőforrás tanácsadó - Andragógus tanár - Játék- és szabadidőszervező tanár - Közösségi művelődés tanár - Közösségszervezés
Back to Top
FEEK látkép

A Pécsi Tudományegyetem az ország legrégebbi, regionális vezető szereppel bíró egyeteme, ahol tíz karon a felsőoktatás teljes spektrumán magas színvonalú képzés folyik. A Pécsi Tudományegyetem nemcsak Pécs városa, hanem a Dél-Dunántúl regionális egyeteme is. A legnagyobb munkáltató a városban, meghatározó szerepe van a régió minden szellemi területén, művészetekben, tudományban, gyógyításban egyaránt. A huszadik század második felének széttagolt pécsi felsőoktatási intézményrendszeréből kialakuló egyetem büszkén vállalja hagyományait. Magyarország első egyeteme 2017-ben ünnepli alapításának 650 éves évfordulóját. A Pécsi Tudományegyetem a művelődésszervező, humánszervező és andragógia képzések meghatározó hazai és nemzetközi műhelye az 1970-es évek óta.

A pécsi andragógia képzés története a Pécsi Tanárképző Főiskola 1973/74-es tanévében kezdődött a „Közművelődési szakcsoport” megalakulásával. A képzés célja a társadalmi folyamatok mechanizmusát értő, a gazdasági kérdésekben tájékozódni tudó, a szervezetek működésében és működtetésében jártas, azt motiválni, szervezni tudó olyan szakemberek kiképzése volt, akik felsőfokú végzettségük birtokában alkalmassá válnak a szervezeti, intézményi keretek között történő és a társadalom/gazdaság értékrendszerének megfelelő kultúra közvetítésére, a művelődő kisközösségek fenntartására, e folyamatok vezetésére.

A főiskola egyetemi karrá átalakulásakor a szakcsoport Közművelődési Tanszékké vált a Janus Pannonius Tudományegyetem keretein belül. A tanszékből 1998-ban jött létre az önálló karközi intézetként a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet. A pécsi képzésen kívül 18 városban kihelyezett képzési formákban 6000 főre bővült a hallgatói létszám.  2001-től 2005-ig az Intézet a Természettudományi Kar önálló szervezeti egységeként működött.

2005 májusában megalakult a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar, mely az akkor 4500 fős hallgatói létszámával a Pécsi Tudományegyetem második legnagyobb kara volt. A FEEK felkészült oktatókkal, igényes infrastrukturális háttér mellett nyújtott minőségi felsőoktatási szakképzéseket, alap- és mesterképzést, illetve kínált felnőttképzési programokat a felnőttképzés, az emberi erőforrás-gazdálkodás, a kultúra, a könyvtár és információtudomány, valamint a turizmus területén.

2015. szeptember 1-től a Pécsi Tudományegyetem két karának (Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar és a szekszárdi Illyés Gyula Kar) integrációját követően megalakult a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara (PTE KPVK). Magyarország első egyetemének legújabb kara megőrzi és átörökíti mindazokat a szellemi, kulturális értékeket, hagyományokat, amelyeket a jogelőd karok létrehoztak.
 
A szekszárdi Illyés Gyula Kar jogelődjét 1977-ben alapították. 2000-ben az akkori országos felsőoktatási integrációs folyamat során létrejött a Pécsi Tudományegyetem a Janus Pannonius Tudományegyetem, a Pécsi Orvostudományi Egyetem és a szekszárdi Illyés Gyula Tanárképző Főiskola egybeolvadásával, így vált az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi karává. Tolna megye egyetlen felsőoktatási intézményeként működő kara a kezdeti profilt és oktatási programokat folyamatosan fejlesztve képzett óvodapedagógusokat, német nemzetiségi óvodapedagógusokat, tanítókat, német nemzetiségi tanítókat csecsemő- és kisgyermek nevelőket, általános szociális munkásokat és 2002-től közgazdász- és kommunikációs szakembereket (kommunikáció és médiatudomány, környezetkultúra specializációk) is. A karon később a Gazdaságtudományi Intézet belső átalakulásával megindult a turizmus-vendéglátás képzés is.  A kezdetben csak pedagógusképzést (előbb csak tanító, majd óvodapedagógus szakon) folytató intézmény 2015-re már öt tudományterületen, 13 szakon képzett magas színvonalon szakembereket.

A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara (KPVK) az általa folytatott oktatási tevékenységek, így különösen a felnőttképzés területén az egyik legjelentősebb hazai képzőhelynek tekinthető. A felnőttképzés, valamint a kapcsolódó tudományok fejlesztésében való kiemelkedő szerep megőrzése, bővítése, a képzés színvonalának további fokozása alapvető kihívása, de egyben feladata is karunknak. A PTE KPVK folyamatosan törekszik az oktatásban elfoglalt helyének megtartására.

A kar küldetése, hogy hallgatói magas szintű felkészítése és társadalmi-gazdasági megrendelői igényeinek kielégítése érdekében folyamatosan tökéletesítse tudásbázisát, lépést tartson a nemzetközi fejlődés eredményeivel. Kutatási-fejlesztési tevékenységek során folyamatosan törekszik az új tudományos eredmények adaptálására, ezek továbbfejlesztésére, a kar tudományos potenciáljának bővítésére.

A Kar sikerét a következő alapértékek biztosítják:

– EMBEREK: a KPVK sikerének forrásai az emberek – karunk munkatársai és hallgatói. Ők testesítik meg a szervezet tudását, intelligenciáját, meghatározzák szakmai műhelyünk hírnevét és életképességét. Kiemelkedően fontos a bennük rejlő potenciál minél teljesebb kibontakoztatása, felhasználása, szakmai fejlődésük támogatása.

– MINŐSÉG: munkánk során folyamatosan figyelembe vesszük a velünk szemben támasztott külső és belső elvárásokat. A minőség számunkra ezen elvárásoknak való megfelelést, elkötelezettséget, fegyelmezett munkavégzést, igényességet, hallgató- és ügyfélközpontúságot jelent.

– NEMZETKÖZISÉG: a KPVK szakmai tevékenységét a nemzetközi tendenciák figyelembe vételével végzi, kapcsolódva a meghatározó európai és globális szakmai szervezetekhez, oktatási és kutatási munkájában együttműködve külföldi partnerintézményeivel.

– KOOPERÁCIÓ: az alapértékek megvalósítása elképzelhetetlen hallgatóinkkal, a régió meghatározó piaci szereplőivel, intézményi partnereinkkel, társintézményeinkkel, a karon és az egyetemen belüli szervezeti egységekkel való folyamatos együttműködés hiányában. A kooperáció számunkra a kölcsönös előnyök kiaknázását, partnereink értékeinek és érdekeinek elfogadását, egyenrangú kapcsolatok kiépítését és működtetését jelenti.

– ETIKUS MAGATARTÁS: a KPVK minden tevékenységében alapvetőnek tartja munkatársainak etikus viselkedését, különösen az oktatási és kutatási szakmai etikai normák betartását.

A Kar megújuló tevékenységével példát adhat a felsőoktatás és a gazdaság együttműködésére, az akadémiai szféra gyors reagálására a társadalmi kihívásokat, igényeket illetően. Segíti a társadalmi mobilitást, bizonyítva ezzel a Pécsi Tudományegyetem elkötelezettségét a hátrányos helyzetű fiatalok felsőoktatási képzéshez juttatására, a korszerű és életpályát jelentő képzések biztosítására. Regionális működésével, az általa (is) működtetett közösségi képzési központokkal, több helyszínen (Szekszárd, Pécs, Kecskemét, Paks, Nagykanizsa) folyó képzéseivel hozzájárulhat a Pécsi Tudományegyetem pozíciójának és társadalmi elismertségének erősítéséhez.

A Kar a felnőttképzés, a kultúraközvetés, közösségszervezés és emberi erőforrás gazdálkodás meghatározó hazai és nemzetközi műhelyeként aktív szakmai kapcsolatokat ápol az andragógia külföldi művelőivel és hazai képviselőivel egyaránt. Az elmúlt évek során közel 15 ezren szerezték meg nálunk a diplomájukat andragógia, emberi erőforrás tanácsadó, humánszervező, művelődésszervező és más szakokon, a KPVK-n, illetve a kar jogelőd intézményeiben.

A jogelőd kar (PTE FEEK) Andragógia Intézete (jelenleg Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet) fontos szerepet tölt be a magyarországi felsőoktatásban: a Bologna-típusú BA és MA szintű andragógia képzés hazai kidolgozásának kezdeményezője, koordinátora volt 2005-ben. Az Intézet az andragógia alapszak (BA), illetve az alapszak felnőttképzési szervező szakirányának, továbbá az andragógia és az andragógus-tanári mesterszakok (MA) felelőseként az elmúlt 40 év alatt olyan andragógiai műhelyt alakított ki, amely méltán nevezhető a szakma egyik magyarországi meghatározó központjának.
A Felnőttképzési Intézet képviseli a KPVK-t, és azon keresztül a PTE-t az Európai Egyetemek Lifelong Learning Hálózatában (EUCEN), az Európai Felnőttoktatási Szövetségben (EAEA), továbbá a Magyar Felsőoktatási Hálózat az Életen Át Tartó Tanulásért Egyesületben (MELLearN) is. Ez utóbbi titkárságának a KPVK Felnőttképzési Intézete ad otthont.

A kar a felnőttképzés, a kultúraközvetés, közösségszervezés és emberi erőforrás gazdálkodás területén a hagyományos magyar nyelvű képzési kínálat mellett az alábbi idegen nyelvű képzéseket is folyatja:

Angol nyelvű emberi erőforrás tanácsadó mesterszak (Human Resources Counselling MA)

2014 februárjában a PTE FEEK-en levelezős tanrendben elindult az angol nyelvű emberi erőforrás tanácsadó mesterszak. A Magyarországon egyedülálló képzés 2015 szeptemberétől nappalis formában is elindult a KPVK-n. A Pécsi Tudományegyetem egyik jelentős létszámú mesterszakának angol nyelvű változata esetében kiemelt prioritásként jelentkezik az újabb csoportok indításához szükséges hallgatói létszám folyamatos biztosítása, és az ehhez kapcsolódó toborzási tevékenység folytatása. A képzéshez kapcsolódó tananyagfejlesztés folyamatosan történik, azonban lényeges szempontként jelentkezik az egyes félévekben megjelenő „új” tárgyak tananyagának elkészítése, valamint az egyes tananyagok e-learninges változatának létrehozása is. Az angol nyelvű képzés tárgyai igény esetén szakirányú továbbképzések, idegen nyelvű szakirányú képzések kialakítására adnak lehetőséget. A kezdetben kizárólag magyar nyelvű hallgatókkal rendelkező angol nyelvű képzésen 2015 szeptemberétől külföldi hallgatók is tanulnak (részben Stipendiumos hallgatók). Az első évfolyam 2016 januárjában szerzett oklevelet.
 
Kultur und Management Duális képzés (PTE KPVK – University of Applied Sciences, Zittau/Görlitz)

A kar komoly hangsúlyt fektet olyan kétoldalú egyetemi oktatási programok kialakítására, ahol a hallgatóknak lehetősége nyílik külföldi partneregyetemek képzési programjaiban történő részvételre. A németországi University of Applied Sciences, Zittau/Görlitz és a Pécsi Tudományegyetem közötti együttműködés alapján a programban résztvevő hallgatók az MA képzés során két félévet a KPVK, két félévet pedig a német partnerintézményben töltenek. A német hallgatók a Kultur und Management MA képzésről érkeznek a pécsi Kulturális mediáció MA képzésbe, a magyar hallgatók pedig a PTE KPVK mesterképzéseiről lépnek be a görlitzi Kultur und Management MA képzésbe. A képzés zárásaként a hallgatók két diplomát kapnak. A magyar hallgatók számára a képzés megkezdésekor a középfokú C-típusú német nyelvvizsga megléte szükséges, a diploma kiállításának feltétele felsőfokú C-típusú német nyelvvizsga megszerzése.
 
Rövid ciklusú idegen nyelvű képzések, idegen nyelvű fejlesztések

A Kar folyamatosan felvállalja a klasszikus felnőttképzési funkciókat, amelynek keretén belül rövid ciklusú képzéseket szervez külföldi hallgatók részére, valamint e-learning kurzusokat indít (ezutóbbit egyelőre csak magyar nyelven, de a közeljövőben angol nyelvű képzéseket is kíván indítani a Kar.)

A 2013 óta rendszeresen zajló rövid ciklusú idegen (angol/orosz) nyelvű képzéseken közel 200, döntően kazah és orosz mesterszakos hallgatót fogadott a korábbi FEEK. A hallgatók a kar által meghirdetett rövid ciklusú képzéseken vettek részt, ahol a kari oktatók mellett a társkarok oktatói is bekapcsolódhattak a munkába.

A Kar kezdeményezése az Európai Felnőttoktatási Mesterszak/ European Masters of Adult Education (EMAE) kialakítása, illetve indulás esetén a tervezett képzésben történő közreműködés. A fejlesztés fő célja az andragógia gyakorlati szükségességének szélesebb körű tudatosítására (nemzetközi tapasztalatokon is alapuló) új tantervmodell kialakítása. Lényeges prioritás, hogy a kar vállaljon szerepet olyan nemzetközi együttműködésekben, amelynek eredményeképpen a külföldön továbbra is hangsúlyos felnőttképzés és andragógia angol nyelvű mesterszakként megmaradjon a kar, illetve a PTE idegen nyelvű kínálatában.

EMAE-Partnerek:
» Masaryk Univeristy – MUNI, Brno – Csehország
» Timisoara University – VUT; Temesvár – Románia
» University of Belgrade – UBS, Belgrád – Szerbia
» University of Florence, Firenze – Olaszország
» University of Tampere – UTA, Tampere – Finnország
» Universitat de Barcelona – UB CREA, Barcelona – Spanyolország
» Inholland University, Haarlem – Hollandia
» Deutsches Institut für Erwachsenenbildung – DIE, Bonn – Németország (külső partner)
» Technische Universität Kaiserslautern – Németország
» Julius-Maximillians-Universität Würzburg – Németország
» Dublin City Unversity – Írország
» Vytautas Magnus University Kaunas – Litvánia
 
A Kar további tervei között szerepel, hogy az új, Közösségszervező szakot angol és német nyelven is elindítja.
 
Európai Közösségi támogatású projektek
 
COMMIT projekt

A COMMIT projekt célja, hogy hozzájáruljon a felsőoktatásban tanulók létszámának növeléséhez, valamint a nemek közötti arány csökkentéséhez a hallgatók között, melyek az Európai Unió 2020-as stratégiájában egyaránt megfogalmazódnak. Ennek érdekében feltárja, bővíti és terjeszti a partner egyetemek hatékony egész életen át tartó tanulást támogató gyakorlatát és azokat a projektben résztvevő és fejlesztésben érdekelt partnerek számára hozzáférhetővé teszi, ezzel is demonstrálja a felsőoktatás társadalmi érzékenységét. Ugyanakkor a COMMIT projekt a partner-egyetemek partnerségén keresztül hozzájárul a minőségi felsőoktatási kooperációhoz és az innovatív gyakorlatok fejlesztéséhez, azok országok közötti cseréjéhez a rugalmas tanítási-tanulási  módszerek és eszközök, a nem-formális és informális tanulást támogató megoldások, a tanulási tanácsadás és útmutatás, a képzési és gyakorlati helyek fejlesztése érdekében megvalósított külső partnerségek előmozdításának céljával.

A COMMIT projekt el kívánja érni, hogy a felnőtt ne egyszerűen fogyasztója legyen a felsőoktatási szolgáltatásoknak, de egyben a felnőtt tanulók nem hagyományos csoportjai számára új missziót is felvállalva nyitott tanulási környezetként is megjelenjen, működjön. Ezért szükséges az efféle szemléletet már a gyakorlatba haszonnal átültető példák megismerésére, a felmerülő akadályok, kihívások azonosítására, megoldások keresésére.

Szükséges a pontos monitoring eszköz kidolgozása, az adatgyűjtés hatékonyabb módszereinek alkalmazása, melyhez alkalmas modellt dolgoz ki a projekt, majd pedig a felsőoktatásra vonatkozó adatokat gyűjteni és rendszerezni is fogja a projekt, ezzel is segítve a hatékony felsőoktatási egész életen át tartó tanulási tevékenységeket. Ezt a szakmai orientációt már az EUCEN számos korábbi projektje fémjelzi, pl. az ALLUME projekt, melyben a fenti célok irányában tett lépések megindultak. – http://allume.eucen.eu

ESREALE

Az European Studies and Research in Adult Learning and Education – ESRALE projekt célja az európai felnőttoktatási kutatások koordinációja és fejlesztése projekt rendszerszerű keretben, hozzájárulva a tudományos fokozatszerzés lehetőségéhez az EKKR 8. szintjének megfelelő doktori program fejlesztésével.

Az ESRALE projekt az Európai Felnőttoktatási Mesterszak Program (EMAE) keretében kidolgozott képzési rendszerre és annak fejlesztése során szerzett tapasztalatokra támaszkodik. Rendkívül fontos a e területen a probléma-központú, valamint a kompetencia-fejlesztő európai felnőttoktatási tanulmányok modern kereteinek kimunkálása. A projekt megvalósítja azokat az empirikus és komparatív adatgyűjtést az Európai felnőttoktatás vonatkozásában, melyre nagy szükség van. Ugyanakkor a projekt kutatásokra támaszkodva a felnőttoktatás európai dimenzióját illeszti be az egyetemi oktatási és képzési rendszerbe, továbbá a gyakorlati orientáció fejlesztéséhez is hozzájárul.

Ennek érdekében szükséges a meglévő egyetemközi hálózat aktivizálására, szorosabb partnerségére. Ugyanakkor elengedhetetlen a Mesterszak program rugalmassá és hozzáférhetővé tétele. Szükséges továbbá egy korszerű doktori program kimunkálására, melynek részét képezi egy korszerű nyári egyetemi program tervezése és rendszeres szervezése egyaránt. Ezen feladatok szükségessé teszik a partnerek közötti szoros együttműködést, különös tekintettel két- és többoldalú megállapodások megkötésére. A program értékelését a Német Felnőttoktatási Intézet Leibniz Centre for Lifelong Learning egysége biztosítja. – https://www.esrale.org/
 
Belső képzések, e-learning programok

A PTE KPVK Belső Képzési Központjának tevékenysége az egyetemen belüli képzések területét öleli fel, működésének célja, hogy a Pécsi Tudományegyetemen a közalkalmazottak képzése révén a szakmai munka színvonala és a munkavégzés hatékonysága javuljon. Ezzel párhuzamosan a kar klasszikus felnőttképzési hagyományaiból következően az egyetemi belső piacon kívül külső szereplők számára is szervez tanfolyamokat, rövid ciklusú képzéseket.  Ezen kívül több magyar nyelvű e-learning kurzust is indít a Kar minden félévben. A 2015/2016-os tanév tavaszi szemeszterében olyan kurzusok indultak, mint Projektmenedzsment és pályázatírás, Google mesterfokon – Információs műveltség és a Google, Lépten-nyomon statisztika.

Szenior Akadémia

A fejlett országokban, így az Európai Unióban is gazdasági, politikai, szociális és oktatási szintű kérdéssé váltak az idősödő társadalommal kapcsolatos kihívások. Az idősoktatás hathatós válaszokat adhat néhány felmerülő kérdésre. Segíthet az elmagányosodás megakadályozásában, a testi és szellemi hanyatlás elodázásában, a munkaerőpiaci, társadalmi aktivitás fenntartásában, a generációk közötti párbeszéd kialakításában vagy erősítésében – tehát az aktív idősödés megvalósulásában.  A kar több helyszínen, felmérve az adott területeken jelentkező képzési igényeket – Pécsen, Szekszárdon, Kecskeméten és Zalaegerszegen is indít folyamatosan képzéseket az egyes térségek szépkorú lakói számára.

DSCF2785

Karunk két képzési központtal (Pécs és Szekszárd) rendelkezik, amelyeknek kiváló infrastruktúrája, így a hallgatóink barátságos környezetben, hangulatos közösségi terekben tanulhatnak. Pécsi és szekszárdi kari könyvtáraink mellett hallgatóink rendelkezésére áll a PTE Tudásközpontjának teljes adatbázisa. Auláink rendszeresen adnak otthont kiállításoknak, kulturális rendezvényeknek. Jól felszerelt előadótermeink magas színvonalú oktatási tevékenységeink folytatása mellett konferenciák, rendezvények ideális helyszíneiként működnek.

Szekszárdon 277 férőhelyes kollégium, feszített víztükrű uszoda, számos sportolási lehetőség biztosítja hallgatóinknak a kényelmes elhelyezést, a mozgást, a hasznos szabadidő eltöltését, valamint a rekreációt.

Pedagógus hallgatóink a szekszárdi campus területén lévő gyakorlóintézményekben végezhetnek szakmai gyakorlatot. A turizmus-vendéglátáshoz kapcsolódó képzéseink hallgatói számára a BORkultúra SzabadEGYETEM programjai biztosítják az intézményen belüli gyakorlat lehetőségét.

A Hallgatói Önkormányzat irodája mindkét képzési központunkban kedvezményes irodai szolgáltatásokkal áll a hallgatók rendelkezésére és az egyetemi Támogató Szolgálat partnereként segíti a fogyatékkal élő hallgatók akadálymentes tanulását is.
 
A KPVK SZEREPE A KÖZÖSSÉGSZERVEZŐ SZAK KIDOLGOZÁSÁBAN

Az elmúlt időszakban a hazai felsőoktatási intézményekkel karöltve számos új képzési formát honosítottunk meg konzorciumi formában. Az Andragógiai Szakbizottság szakmai koordinálása mellett a korábban andragógusokat és ifjúságsegítőket képző intézmények összefogásával, közös műhelymunka keretében kidolgoztuk a Közösségszevező BA (Community Coordination) szak programját, amelynek a későbbiekben MA szintű képzését is tervezzük. A jelenleg formálódó alapképzési szak keretei között indítjuk a kulturális közösségszervezés, az ifjúsági közösségszervezés, valamint a humánfejlesztés választható szakirányok oktatását magyar, angol és német nyelven is. A jövő segítő szakembereit a közoktatáskorú gyermekek, a fiatal felnőttek és az idős korosztályok ellátására a munkaerőpiac humán szférája számos állami, piaci, egyházi és civil szervezetei várják. A fiatal szakemberek előtt – a hiánypótló képzés nyomán – új szakmai életpályák és izgalmas karrier utak nyílnak meg.